5:10
Kedves olvasó! Amikor ezt a rövidnek szánt, de hosszabbra sikeredett üdvözlő- és bemutatkozólevelet olvasod, van néhány dolog, amit fontos, hogy tudj. Kik a Papír-Pelikán szerkesztői, írói? Hozzád hasonló diákok. Mondhatnám, hogy ebben vagy abban különbözünk, de a legnagyobb eltérés köztünk ezen a téren talán az, hogy mi szívesen rászánjuk az időnket az iskolaújságra, te pedig nagyon örülsz neki, hogy olvashatod, de a heti harminc pluszos órarended mellett nem szánnád erre a drága szabadidődet. Ha mégis, nálam tudsz jelentkezni – csak a reklám kedvéért. Mennyi időbe telik egy számot elkészíteni? Legyen elég annyi, hogy sokba. A legelső szám a legtöbb, mert ekkor nem csak megírjuk, javítjuk, tördeljük, átolvassuk és kirakjuk, hanem minden egyes elemet át kell nézni, hogy megalkossuk az újság dizájnját. Miközben csináltuk, teljesen olyan érzésem volt, mint amikor az utolsó pillanatra hagyjuk a projektmunkát és pár nap alatt akarunk megcsinálni mindent: tizenegykor kezdődő megbeszélések, egy órásra ígért beszélgetések, amik végül két-három órásra nyúlnak, jegyzetek össze-vissza. Persze azt hihetnénk, hogy akkor az írás része a legkönnyebb, de nem az. Főképp iskolaidőben nem lesz majd az. Akkor miért szánunk erre időt? Erre csak a saját válaszom tudom megadni: alkotni akarok valami maradandót. Bár talán kicsiben kezdem, mert a világ valószínűleg nem egy iskolaújságról fog emlékezni rám, de az biztos, hogy a tanáraim megjegyzik a nevem (legalább még néhány évig az érettségi után) és talán, ha az iskolaújság túl él engem, akkor a következő évek diákjai is fognak emlékezni rám, hogy: “Na, ő volt az, aki megalapította a suliújságot!” (Kérlek tegyétek ezt, mert nagyon jól esne!) Te mivel tudsz hozzájárulni a működésünkhöz? Sokat segít, ha elolvasod, amiket írunk. Kommentet hagysz az oldalainkon, a cikkek mellett. Teszel egy megjegyzést nekünk személyesen, hogy hogyan tetszett, amit olvastál. Jó lenne, ha néhányan csatlakoznátok is hozzánk, mert nem maradunk örökké. Megint csak a magam nevében tudom mondani: én már azért is hálás vagyok, hogy ilyen csapat tagja lehetek, hogy számíthatok a tanáraink támogatására, és hogy mindezt le tudom írni. További jó olvasást!
Mesinek hívnak és a 12.C-be járok. Elsődleges posztom az írókör vezető szerepe, másodlagosan pedig a főszerkesztőség a Papír-Pelikánban és mindkettőnek alapító tagja vagyok. Az újságba mindenféle rovatba be fogok szállni egy-két cikkel, mert rengeteg minden van, ami érdekel és én azt vallom magamról, hogy sok minden van, amiben jó is vagyok. Hobbim rengeteg van, mint például az olvasás, az írás, a rajzolás és a festés, az ékszerkészítés, a futás, a főzés és a sütés is. Nagy kpop rajongó vagyok, nagyon szívesen nézek bármilyen kdramát, animét vagy filmet. Ebben a témában saját rovatom is lesz, de ahogy fentebb is írtam több különböző rovatba is beszállok majd egy-egy cikkel. Emellett novelláim is lesznek az újságban, egyéb írásaimat a wattpadon találod meg: epertea néven írok.
Panni vagyok, a 11. a-ba járok, én vezetem a divatrovatot, és az újság egyik alapítótagja vagyok. A ruhák és a filmek is komfortot adnak számomra, és habár egyik téren sem gondolom magam profinak, nagyon közel állnak a szívemhez. Ezen kívül olvashattok majd itt általam írt novellákat, verseket, és egyéb írományokat is, mert a másik passzióm az irodalom; hetedikes korom óta írok verseket csak saját magamnak, és a tavaly megalakult az írókör aminek tagja lettem.
Ádi vagyok, Pannihoz hasonlóan a 11.A tagja. Mindig is szerettem az irodalmat, elsősorban olvasni és sokat járok színházba, ami szintén nagyon fontos nekem. Tavaly jöttem rá, hogy az írás is érdekel, ezért írok az újságban cikkeket is (a kódíráson kívül🙂). Leginkább az iskola életéről, történéseiről és érdekességeiről fogok írni, de első számunkban már a német rovatban is írtam cikket. Érdekes személyiségnek tartom magam, mivel mondhatni “minden” érdekel. Ezért is vagyok a suliújság designért való felelőse. Sokaknak újdonság lehet az is, hogy rajongok a programozásért, és a rajzolásért egyaránt. Fontosnak tartom reformátusságomat, szeretek róla beszélni, mások véleményét meghallgatni; erről is tervezek írni cikket a későbbiekben hitéleti rovatunkban. Na egyelőre ennyit, jó olvasást kívánok!
Én Nati vagyok és a könyvajánlók többségét én fogom írni. Fontos tudnivaló, hogy sok Leiner Laura könyvet olvasok/olvastam, ezért az ő könyveire rendszeresen lehet számítani az ajánlókban, de próbálok minél változatosabb témákat, könyveket összeszedni.
Én Ákos vagyok, és a 10.c-be járok! Nagyon szeretek olvasni és írni. Mindkettőt igen hamar kezdtem. Első regényemet 8-9 évesen kezdtem el írni bár azóta sem fejeztem be. Elég sok könyvet elkezdtem már írni és legalább ugyanannyi van még a fejemben. Tervem hogy egyszer kiadják legalább egy könyvemet. Nagyon szeretek régi korokban játszódó történeteket írni - bár a régies fogalmazás sokszor kifog rajtam - illetve több krimit is elkezdtem már írni. Kisebb novellákat is írtam már. Versekben is kipróbáltam már magam de még sokat kell fejlődnöm ebben a műfajban. Hobbim a horgászat, és nagyon szeretek zenét hallgatni.
Eszternek hívnak, a 12.c-be járok és az író-olvasókör egyik vezetője vagyok. Amióta megtanultam írni, szeretem papírra vetni a gondolataimat prózai és lírai formában egyaránt. Nagyon szeretek olvasni, a történelmi regényeken át és a klasszikusokon keresztül a fantasy-ig bármit. Így hát szívesen írok szinte mindenről, ami épp eszembe jut, az újságba is, amikor időm engedi. Sok dolgot szeretek csinálni a szabadidőmben, ilyen az írás-olvasás, festés-rajzolás, kézimunka (mint kötés, horgolás, hímzés) és zene. Szeretek tanulni, így szívesen bővítem az ismereteimet, legyen szó bármiről.
Sziasztok Pelikánok! Itt Juli a 11.b-ből. Kislány korom óta imádom az irodalmat, már egészen fiatalon csak úgy faltam a könyveket. Azóta rengeteg más hobbim lett amit élvezek, de az írás iránti szenvedélyem a legerősebb. Szerintem ezért is jó dolog írni: nem csak egy művészeti irány, de kifejezőeszköz is, amely által megoszthatjuk a gondolatainkat, érdeklődési köreinket másokkal. Számomra ez az, ami segít összetartani folyton csapongó fantáziámat. Négy éve vagyok az ország egyetlen református Royal Rangers törzsének tagja. Szeretem a kihívásokat, az alkotói szabadságot, fontos számomra a hazai és külföldi kultúra, ezért az irodalom mellett a történelemmel is szeretnék majd magas szinten foglalkozni. Remélem, hogy a cikkeim kedvet csinálnak majd a Rangers vagy más érdeklődési köreim kipróbálásához, megismeréséhez. Addig is, Áldás, Béke!
Laura vagyok, és a 8. b-be járok. A barátnőmmel, Borókával, hittanos rovatot fogunk vezetni. Ezenkívül talán néhány kreatív témájú cikket is olvashattok majd tőlem az újságban, vagy az írókörös blogon novellákat, verseket, és bármi más irományt. Sok kreatívabb hobbim van, ilyen például az írás, a horgolás, a varrás, a festés, de zongorázni, sütni, röpizni, és olvasni is nagyon szeretek. Ha már így olvasásnál tartunk, eléggé gyorsan olvasok, így gyakori kérdés az nálam, hogy mit olvassak.
A nevem Nóra és a 10.C osztályba járok. Szerintem nagyon izgalmas és érdekes a suliújság, ahogy az egész összeáll és nagyon szeretem a többiek cikkeit is olvasni. A hitéleti rovatnak vagyok a tagja, de tervezek néha más témákban is cikket írni, hiszen rengeteg dolog érdekel és foglalkoztat. Mindezt Isten dicsőségére szeretném tenni. Remélem, tetszeni fognak az írásaim!